Palóc valláskultúra – Drégelypalánk eredendő vallásossága
A palócok vallásossága mélyen gyökerezik, híresek eleven katolikus hitükről, búcsújáró hagyományaikról, misztikus történeteikről és a szent helyeket és természeti elemeket (pl. források) is tisztelő vallásgyakorlatukról. A palócok számára a templomok, kápolnák, a szent tárgyak és szent helyek is különös jelentőséggel bírnak.
Csak fokozta a település kereszténység iránti elköteleződését, hogy 1438-ban Drégely vára és Drégely mezővárosa a királytól Pálóczy György esztergomi érsekhez került, vagyis innentől kezdve a vár és a település az esztergomi érsek birtokainak részét képezte. Ezt követően mintegy 500 évig a mindenkori esztergomi érsek Drégelyi uradalmának része lett Drégely és Palánk – Hont, Csitár, Hídvég, Dejtár településekkel együtt.
Bár a török megszállásnak köszönhető instabilitás miatt ezen a területen is az a 17. és részben a 18. században sajátos vallási gyakorlat alakult ki, amit licenciátus vallásosságnak neveznek, ami azt jelenti, hogy a paphiány miatt elterjedtek a területen az olyan világi személyek, akik püspöki felhatalmazással prédikáltak, eskettek, kereszteltek és temettek. A török által megszállt területeken ezzel az egyházi közvetítés nélküli vallási gyakorlattal sikerült megőrizni a katolikus hitet. Ezért van az, hogy ezekben a palóc falvakban máig élő, eleven vallásosságot találunk, bár több néprajzi leírás is megemlíti, hogy ezeken a területeken egyfajta misztikusság is körüljárta a hitet.
A palócok régen úgy hitték, hogy minden ember halálát egy lefutó csillag jelzi az égen. A haldokló lelkének ablakot nyitottak, hogy az a szobából könnyebben szabadulhasson. A halottat megmosták, ünneplőbe öltöztették, lábára csizmát húztak, de arról a patkót leszedték, hogyha éjjel „hazamegy megköszönni a szállást”, akkor ne kopogjon a csizmája. Az asszonyok hajából a kontyvasat is lefejtették és azt egy darabka fával vagy lúdtollal helyettesítették, mondván, hogy nehéz a halottnak a vasat cipelni.A halottat a ház utcára néző szobájában a mestergerenda alatt hosszában fektették. A temetést követően tort rendeztek, ahol a halottnak is megterítettek, de a kést, kanalat és villát egymáson keresztbe fektették, a tányért lefelé fordították. Egy széket üresen hagytak az asztalnál, mert hitük szerint a toron ott ült a halott is.[1]
„Talán sehol nincs olyan buzgó búcsújáró hagyomány, még manapság is, mint itt a palócoknál”. – írja Bálint Sándor az Ünnepi kalendárium című könyvében. Nem véletlen, hogy Palócföldön voltak mindig is a leglátogatottabb, sok esetben már a középkorból eredő búcsúhelyek. Többfelé fakadtak itt csodatevő források is, ilyen például a Drégelypalánk és Hont között található Tsitár is, amelynek csodatévő forrásáról legendák szólnak.
Bálint József
Felhasznált irodalom:
[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/Pal%C3%B3cok