Ipoly Erdő Rt: A Drégelyvár múltja és jelene
Drégely és Palánk hajdan két község volt. A községen keresztülvezető patak képezte a határt közöttük. Drégely már az Árpádok korában létezett, míg Palánknak csak századokkal később vetették meg az alapját. Drégely nevét 1274-ben Drágul vagy Dráguly, később Dragoly, 1438-ban pedig Dragoly és Drágely alakban említik az oklevelek. Egy későbbi rézmetszeten Trigell néven szerepel.
Egy 1546-ból származó királyi dekrétumból Dréghely-et olvasunk, ami kiválóságot és alkalmasságát akarja kifejezni. Valószínűleg a vár alapítója a jól sikerült építmények, és a várat körülvevő kellemes benyomást keltő hegyek miatt nevezte el így. Drégely községet először a Kassics nemzetségbeli Szécsényi Marót, majd Hunt fiai, Dera és Demeter birtokolták. 1285-ben már vára is fennállott Drégelynek, valószínűleg Hunt Demeter építette az akkor már romokban álló Hont vár helyett. 1311-1321-ig Trencséni Csák Máté tartotta a sziklavárat elfoglalva. Hatalmának megtörése után a birtok a koronára szállt. A következő század első felében Zsigmond király Drégelyt a Tary Rupert fiának, Lőrincnek adta zálogba. Konth Miklós drégelyi várnagy ellen az esztergomi érsek a nádori gyűlésen panasz emelt a jobbágyaitól szedett vám miatt. A drégelyi várnagy azonban továbbra is folytatta a hatalmaskodást. 1432-ben Garai Miklós nádor is megtiltotta, hogy az érsek népétől vámot szedjen. Úgy látszik, hogy a király az érsek szüntelen panaszai következtében váltotta ki 1438-ban a zálogot, és örök birtokként Pálóczi György esztergomi érseknek adományozta Drégely és Hídvég mezővárosokkal és a Sipék helységbéli birtokszékkel együtt. Palóczy utóda Széchy Dénes bíboros-érsek volt, aki szintén tulajdonaként kezelte a várat. Ebben az időben a magyar érsekek nyaraló vadászkastélya volt. A vár történelmi jelentősége a török betörések korában vette kezdetét. A mohácsi vész után ide menekült Várday Pál érsek, és kezdetben ő, majd később a király helyőrséget tartott itt. 1534-ben, amint az az érsek panaszából kitűnik, Szapolyai török, rác és magyar katonái Drégely mezővárosát felégették és a lakosok marháit elhajtották. Esztergom és Nógrád eleste után az érsek Szondi Györgyöt nevezte ki a drégelyi vár parancsnokává. Amikor Ali budai pasa a Hont vármegyei várak ellen vonult, Drégely vára nagyon rossz állapotban volt. Falait megrongálta a villámcsapás, mely lőporát is felgyújtotta. Az itt állomásozó helyőrség összesen 80 katonából állott, melyhez járult még a király által fölfogadott 40 zsoldos és Selmecbánya 80 katonája. A vár építésére és megerősítésére még 1552-ben sem történt megfelelő intézkedés. A legelhagyatottabb állapotba akkor jutott, mikor már a török támadás fenyegetett. Szondi és tisztjei sürgették a vár kijavítását és kellő felszereltségét. Az egymás után íródott panaszos levelek hatására I. Ferdinánd elrendelte a vár védőinek pontos fizetését, és meghagyta a kamarának, hogy haladéktalanul szállítsanak a várba lőport, ólmot és hadi szereket. Ám I. Ferdinánd intézkedéseinek alig kelt foganatja a kamara nehézkes ügyvitele miatt. Drégely várának történelmi küldetését a kényszerűség rótta rá, amikor 1552. július 6-án Ali pasa 12-14000 főnyi hadseregével megérkezett a vár alatt elterülő, és ma is Töröktábornak nevezett fennsíkra. A sereg két hadosztálya körülbelül 8000 ember ott ütött tábort, a harmadik hadosztály Ipolyság és Balassagyarmat felől zárta körül a várat. Drágely 1544 óta végvár volt és a végvári vitézeknek innen kellett védeniük az Ipolyon túli gazdag bányavárosokat. Szondi György és emberei négy napon át példamutató vitézséggel, halálra elszánt bátorsággal védekeztek a túlerővel szemben. Amikor a felhívásra Szondi nem adta meg magát, a pasa felgyújtotta a vár fapalánkját és Szondit a sziklavárba szorította. Július 7-én a török a vár alatti Várbércen sáncot emelt és onnan tarackokkal és mozsarakkal megkezdte a vár fővédművének, a kaputoronynak lövetését. Két napon át lőtte a várat, amikor a kaputorony beomlott, és a vár homlokzata rommá lett. Akkor Ali Szondihoz küldte követségbe Márton oroszi papot, hogy megadásra bírja, de Szondi ezt megtagadta. Amíg a követség úton volt, Szondy az Arany János által oly remekül megénekelt két hadapródját: Lybárdyt és Sebestyént, valamint két előkelő török foglyot, drága skarlát ruhába öltöztetve Alihoz küldte azzal az üzenettel, hogy a várat az utolsó leheletig megvédi, és csak azt kérte, hogy Ali a két szabadon bocsátott fogoly életéért fogadja cserébe a két apródot, és nevelje őket vitéz katonává. Szondi ezután bútorait, ruháját, kincseit máglyára rakatta, paripáit leszúratta, s az utolsó rohamot előkészítette.a pasa döntő erővel támadt a vár ellen, miközben Szondi a beomlott várkapu romján várta a török csapatot. Ahogy Arany János írja a “Szondi két apródja” című versében: “álla halála vérmosta fokán, diadallal várta be végét”. A küzdelem rövid volt, kegyetlen és hősies. Szondi először a térdén sebesült meg, majd egy eltévedt golyó fejen találta, s a janicsárok diadalmas üvöltéssel vetették rá magukat. Fejét levágták és úgy vitték Ali pasa elé. Szondi katonáit is mind egy szálig felkoncolták a törökök. Ali díszes temetést rendezett a példaadó hősnek, s katonái előtt Szondiról dicsőítő beszédet mondott, majd sírja fölé kopját tűzött.
Drégelynek rommá lőtt várát a hódítók nem használhatták többé, és nem is építették újjá, 1575-ben azonban a Nógrád-drégelyi, esztergomi és szécsényi bégek Drégely község romja körül árkot ástak, és erős palánkvárat építettek oda körülbelül kétezer lovas számára. Ez az eleinte Új-Drégelynek, később Palánknak nevezett erőd volt a környékbeli portyázások kiindulópontja. Drégelyt és Palánkot 1593. december 6-án sikerült Pálffy Miklós érsekújvári generálisnak visszaszereznie a töröktől. A vár védelme ezután Nagy Ferenc volt vicegenerális kezébe került.
1595-ben négy zászlóalj török támadta meg Drégelyt és Palánkot, de a vár helyőrsége elűzte őket. Ettől fogva egyre sűrűbben támadott a nógrádi vár Drégely ellen, de minden támadásuk kudarcba fulladt.
Nemsokára azonban a drégelyi és a palánki várak őrsége zsold híján annyira elfogyott, hogy 1595 decemberében mindössze csak 10-10 emberből állott a védősereg. Később sürgették a vár kijavítását, de erre sem került sor. A mezőkeresztesi csata után annál jobban megerősítették Palánkot, hogy a következő évek harcaiban többször is kitüntette magát. Az 1604. évi XVIII. T.c. elrendeli, hogy Drégely és Palánk megerősítésére fordítsák Hont vármegye közmunkáját. Drégelyt nem erősítették meg a t.c. ellenére sem. 1612. év után már a törvényhozás sem foglalkozott vele. 1615-ben Palánkot helyreállították. 1605. december 23-án Rhédey Ferenc, Bocskay István hadvezére foglalta el Drégelypalánkot Rudolf császár seregeitől és meg is tartotta azt a fejedelem számára az 1606-os bécsi békéig. 1619-ben Bethlen Gábornak hódolt meg a vár. 1630-ra a palánki főkapitányság már oly előkelő állásnak számított, hogy akkori főparancsnoka, Bakich Péter aranysarkantyús vitéz és királyi főpohárnok volt. Ebben az időben a törökök újabb támadást intéztek a vár és Palánk ellen és helyőrségéből 26 embert lemészároltak, de nem tudták az erődöt bevenni. A megye ugyanebben az évben 200 gyalogossal erősítette a védők számát. 1649-ben a bányavárosok környékén pusztító törököket visszatértükben Forgách Ádám újvári generális Palánknál körülfogta és szétverte. 1663-ban Érsekújvár, Nyitra, Léva elfoglalása után nagy török had közeledett Drégely-palánk megvételére. A kis számú magyar és német helyőrség nem mert szembeszállni az erős ellenséggel. Az ágyúkat elásták a határban, majd meggyújtották és elhagyták a várat. 1679-ben az ágyúkat Koháry István, Eszterházy Pál nádor parancsára ásatta ki, és a csábrági várba szállíttatta. A török uralom a megyében már nem tartott sokáig, mert Nógrád vára kivételével 1684-ben végleg felszabadult. Drégelyvár még álló falait a múló idő lerombolta, köveit a lakosság építkezéshez elhordta. Az egykori erődítmény állapota az 1980-as évek végére olyannyira kritikusra fordult, hogy félő volt, néhány évtized múlva már semmi sem marad belőle, ezért felvetődött a rekonstrukció gondolata. Az első próbálkozásokat a Honton élő Gál János, a soproni Erdészeti és Faipari Egyetem rektora tette meg, akinek vezetésével az egyetemisták kivágták a bozótot, padokat, asztalokat helyeztek ki. A vár állaga azonban vészesen romlott tovább.
A gesztor szerepét az 1991-ben megalakított Drégelyvár Alapítvány vállalta magára, amely eddig 35 millió forintot fordított a várra, amelyből 611 köbméter fal épült meg. A nyugati fal már elkészült, az északi fal is masszívan áll, bár még dolgozni kell rajta – s megkezdődött a keleti fal építése is. Az állagmegóvás az Országos Műemléki Hivatal tervei alapján történik, a falak megerősítését Péter István építési vállalkozó végzi. Az építkezés középkori körülmények között folyik, hiszen a Várhegyen nincs víz, nincs áram, nincs szállítószalag, vödörben, kézi csigával húzzák fel az építőanyagot és a vizet. A várban kiásott mintegy 160 köbméter törmeléket csúszdán eresztették le. A beépítendő követ a Börzsönyben szedik össze. A pénzt a legkülönfélébb módon teremtik elő. Az első számú lehetőséget a pályázatok jelentik. Az adományokat az alapítvány gyűjti. A Magyar Állam Kincstár együttműködési szerződés keretében segít. Az Állami Erdészeti Szolgálat a közjóléti alapjából nyújt támogatást. A Drégelypalánki Önkormányzatot sem szabad kifelejtenünk a pártolók táborából. Ha pedig valakik úgy gondolják, hogy személyi jövedelemadójuk egy százalékát szívesen felajánlják a jó ügy érdekében, megtehetik.
Adószám: 19667410-1-12 (az 1%-os felajánlásokra)
Drégelyvár a nemzeti örökség része, az erről szóló döntést az 1990. szeptember 19-i ülésén hozta meg a Nemzeti Örökség Bizottsága. A határozatról szóló oklevélben a testület felkért minden egyes állampolgárt és hazai intézményt, tekintsék kötelességüknek, hogy valamennyi rendelkezésre álló eszközzel őrizzék és óvják Drégelyvárt, az egész nemzet kincsét.