Drégelypalánk, a legendák földje
A falu legendás földrajzi helyei és azok mesebeli történetei
Az ősi palócnép fantáziája rendkívül gazdag, meséit szélanya gyermekeiről, szépséges holdleányokról, délceg napfiakról, torzonborz manókról, medvekirályokról, ugri-bugri hipp-hopp bocskoros királyfiakról és hétmérföldes óriásokról szőtte, velük benépesítve a Börzsöny erdőrengetegeit. A régiek szerint például a szent forrásokra aranyhajú tündérleányok vigyáztak, megóvva azok éltető vizeit.
Ez a fajta gazdag fantáziavilág hatványozottan igaz a drégelypalánkiakra és a környéken élőkre, ugyanis, ha ezt a tájat járja az utazó, lépten-nyomon egy-egy mesébe, mondába botlik. Legendák szólnak a drégelyi óriásról, megkövült sárkányokról, a törököket kisértő lidércekről, elásott kincsekről vagy éppen a tsitári-forrás csodáiról. Az itt élők színes képzeletéről tesz tanúbizonyságot, hogy a környék történelméhez kapcsolódóan, némileg kiszínezve azt, vagy a misztikum és a fantázia világát segítségül hívva adtak nevet a környékbeli táj bizonyos részeinek. Például az 1552-es drégelyi ostromhoz és Szondi Györgyhöz különösen sok történet, legenda és földrajzi megnevezés kapcsolódik. Így nem csak a csodás tájak, a szinte minden sarkon megbújó történelem, de már csak ezen izgalmas mesebeli történetek miatt is érdemes bejárni ezt a vidéket. Nézzük sorban, melyek ezek a helyek!
A Varga-tó legendája
Drégely veszedelmét követően Szondi alakja a honti és nógrádi nép ajkán is tovább élt. Mikszáth Kálmán, a nagy palóc író összegyűjtötte a helyi mondákat, legendákat és megírta a magyar várak, köztük Drégely történetét is. A Magyarország lovagvárai című könyvében a tőle megszokott ízes, élvezetes módon meséli el a Szondi legendát. Az általa feljegyzett történet szerint a vár elestét nem a lehengerlő túlerő, hanem egy német varga árulása okozta.
A helyiek körében elterjedt elbeszélés szerint egy Nagyorosziban élő német varga felajánlkozott a pasánál, hogy megmutatja neki a vár gyengepontjait, amit lövetve könnyűszerrel bejuthat az erődítménybe. A Mikszáth által elmesélt történet szerint a varga apja ugyanis azon kőművesek közé tartozott, akik a harc előtt megerősítették a várat, amiknek „a faltörő kos, az ágyúgolyóbis” sem árthat, de egy helyen mégis olyan gyengére építették a falat, hogy azt akár egy óra alatt is tönkre lehet tenni – legalábbis ezt ígérte megfelelő jutalmazás fejében a varga. A legenda szerint a pasa az információért annyi aranyat ígért az árulónak amennyi a bőrébe fér.
Sikerült is megegyezniük. A német megjelölte a kapu fölötti tornyot, leírva annak gyengeségeit. Ali el is kezdte lövetni a megjelölt helyet, és a kapu fölötti torony hamarosan össze is dőlt, mint a kártyavár. A varga jelentkezett is a jussáért, és a budai pasa be is tartotta ígéretét, de nem úgy ahogyan az informátor képzelte. „Meg kell, hogy nyúzassalak, különben hogyan tudnám meg pontosan, mennyi arany fér a bőrödbe. Még betalálnálak csapni. Azt pedig nem akarom.” – meséli a történetet László Gyula, Széchenyi-díjas magyar régész-történész. A törökök agyonütötték az árulót, megnyúzták és annyi aranyat tettek a bőrébe, ami belefért, így küldték el a vargánénak Nagyorosziba. A legenda szerint miután a varga bőrét a csausz megtöltötte arannyal, testét lelökte a várhegyről az alatta található völgybe és otthagyták őt temetetlen. Később a vár alatt található mocsaras-tavas részt a helyiek el is nevezték Varga-tónak. Hogy a legenda igaz-e, azt nem tudhatjuk, – talán csak a ma is létező Varga-tó elnevezés lehet rá bizonyíték, – azonban jól mutatja a környékbeliek megbecsülését a hős várkapitány iránt, hogy az itt élők szerint a vitéz Szondit 12 ezres sereggel sem, csak árulással lehetett legyőzni.
Az 1950-es években Drégelypalánkon még egy balladát is ismertek az áruló vargáról, egy korabeli híradás szerint a falu legszélső házában élő, öreg Csizmadia Ferenc volt az, aki ünnepi alkalmakkor mindig előadta az erről szóló verset. Csizmadia bácsi elmondása szerint a verset fél évszázaddal korábban, még gyerekkorában tanulta egy Vinkovics nevű tanítótól, aki állítólag a 19. század végén maga állította össze a költeményt a fennmaradt népi hagyományokból. A balladának – melynek szerzője ismeretlen – sajnos csak egy versszaka maradt fenn:
„Aki mint e kapzsi varga,
Honfitársát is eladja,
Annak átkos tetemét még,
föld vadja tépje szét.”
A Vargató (Varga-tó) a Börzsönyben, Drégely vára közelében található, néhány száz méterre nyugatra a várromtól. Eleinte a kék, majd egy jelzetlen ösvényen haladva közelíthetjük meg a térképen Varga-tóként feltüntetett többnyire kiszáradt medret, amelyben vizet csak időszakosan, leginkább tavasszal vagy nagyobb esőzések után találunk.
A Leányárok (Jányárok) nevének eredete és a Leányárok lidércei
Drégelypalánkon, a vár környékének földrajzi nevei közül szinte mindegyikhez kapcsolódik valamilyen Szondival vagy az ostrommal kapcsolatos történet. A Leányárok ma is egy bizonyos földrajzi területet jelöl Drégelypalánkon, aminek az eredetmondáját szintén Mikszáth Kálmán Magyarország lovagvárai című könyvében lelhetjük fel.
A falu határában található földrajzi nevezetesség a helyi história szerint onnan kapta a nevét, hogy a várból Szondi György egy erre vezető titkos alagúton menekítette ki a nőket és a gyermekeket. A Jányárok regéjével Mikszáth művében is találkozhatunk, a palóc író ezt írja róla: Szondi „mihelyt az ellenség elérkeztét megtudta, összehivatta a várbeli asszonyokat, gyerekeket. – Ti pedig készülődjetek fel és hagyjátok el a várat, hogy semmi se legyen útban, hogy semmi se puhíthassa meg szíveinket. Szedték a cók-mókot asszonyok, gyerekek…”. A legendárium szerint a ma már csak árkos rész innen kapta a nevét.
A község határában található mély árok egy körülbelül 300 holdas terület, melynek része egy lápos-mocsaras terület is, ahova a törökök elől a várból az asszonyok és gyermekek menekültek. A mocsaras területen a menekülők pallókon közlekedtek, amit mindig felszedtek maguk után. A törökök a lápos részre lovaikkal nem tudtak utánuk menni. A legenda szerint egy alkalommal a törökök körbefogták a lápot, hogy kiéheztetik az asszonyokat, de amikor meglátták este a lápon megjelenő lidércfényt, megijedtek és messze elmenekültek, mert azt hitték, hogy a Drégely váránál lemészárolt védők szellemei azok.
Aranygomb-hegy (vagy Aranydomb) meséi – Szondi György sírjának egyik lehetséges helye
Az Aranygomb-hegy a Nógrádi-hegységben, Drégelypalánk közelében található, a híres Szondi-emlékhely, a Drégelyvár lábánál. Az Aranygomb-hegy (vagy Aranydomb) 269 méter magas. Ez a helyszín is tele van legendákkal, melyek kapcsolódnak a vár történetéhez.
Az egyik monda szerint a törökök elől menekülő Szondi György katonái aranygombokat dobtak le, hogy azokat követve a falu megtalálja őket. Egy másik történet szerint az elnevezést onnan ered, hogy ezen a hegyen táborozott a török vezér, Ali pasa, aki elvesztette a dolmányából az aranygombot. Megint mások szerint az aranygomb magának Szondi Györgynek a ruhájából származó gomb lehetett.
Egy másik elbeszélés szerint ezen a helyen található Szondi György sírhelye. A településtől délre, alig két kilométert megtéve találjuk a már nevében is érdekes Aranygomb-hegyet. A legenda szerint maga Ali pasa rendelkezett úgy, hogy ez a 269 méteres magaslat legyen a Drégely ostromában elesett hős Szondi végső nyughelye. Benedek Elek ekképpen emlékezik meg erről: „Feje levágva a hősnek, de Ali a test mellé téteti, s úgy temetteti el, hőst megillető pompával, szemben a várral, hegy tetején, s sírjára lobogós kopját szúr: hadd hirdesse mindeneknek az igaz hazafi hősi halálát.”. „Ali katonásan tisztelgett a fejnek. – Derék vitéz volt, – mondta a meghatottságtól remegő hangon s kezével az átellenben levő hegyre mutatott. – Temessétek el oda, testével együtt, tűzzetek a sírjához gerelyt és zászlót!” – írja Mikszáth.
Szondi György sírhelyéről sajnos semmi biztosat nem lehet tudni. Annyi bizonyos, hogy Ali az úgynevezett „Aranygombon” állíttatta fel egész tüzérségét, és itt helyeztette el fővezéri sátrát is. Ali Pasa innen kiválóan ráláthatott a várra és a csata alakulására. Tinódi a temetkezésről semmit sem szól, Istvánffy pedig a következőket mondja: „a várral egyenesen átellenben fekvő hegyen”. A vár homlokzata észak felé van, ezzel szemben azonban semmilyen emelkedés nincsen. A várhegyet ugyan több hegy is szegélyezi, a bejárattal átellenben azonban csak az Aranygomb fekszik.
Kutatásokat mind a mai napig végeznek, eredményről azonban nem számoltak be a régészek. 1862-ben Dr. Brach Ferenc, Bars megye főorvosa jelentést tett róla, hogy egy kirándulása során a nevezett dombon, annak is a vár felé néző lejtőjén a dombtetőhöz közel egy négyzetölnyi megsüllyedt földterületet fedezett fel, melynek közepére egy nagy szikladarab volt helyezve. Pongrácz Lajos, a Szondi-Album szerkesztője a leírás alapján megpróbálta ezt a helyet megkeresni, de a kérdéses területet sajnálatosan nem találta meg.
Az 1885-ben kiadott Szondi Emlékalbumban találunk egy bejegyzést arról, hogy a drégelypalánki körjegyző 1875. november 8-án jelentést tett, hogy egy palánki lakos az Aranygomb-oldalon lévő szőlőjében egy holttestet talált és a holttestet a pincéjében elásta, attól tartott ugyanis, hogy a szőlőjét feldúlják a Szondi György holtteste után kutakodók. A megyei főorvos helyszíni szemlén megtekintette a holttestet, és elmondása szerint semmi jel nem utalt arra, hogy a csontváz a hős várkapitányé lett volna. Az Emlékalbum megjegyzi, hogy ez is és az itt talált fegyverek is utalhatnak arra, hogy Ali Pasa tábora ezen a helyen volt 1552-ben.
Az Aranydomb kincséről egy történetet is feljegyeztek. Az 1850-60-as években kincset talált itt egy Suták nevű gazda – adja hírül az Új Barázda folyóirat 1924. augusztus 27-én: „Kincset talált ugyan talán 60—70 éve itt a közelben egy Suták nevű gazdaember, de nem a vár körül, hanem egy másik dombon. Szántás közben rengeteg aranyra bukkant. A Suták familia lett azután a környék leggazdagabb családja. A kincs megtalálója hálából keresztet állított fel a földjén, az aranyak helyén. Ma itt, a kereszt mellett vezet el az országút.” Ezért is nevezik a hegyet Aranydombnak.
A köznyelv által csak Szondi-alagútként emlegetett titokzatos járatrendszer Drégelypalánk és Hont települések között, a csitári kápolnától és kegyhelyről nem messze található. Alig pár száz méterre a Tsitári kápolnától és forrástól leljük a Szondi-alagutat. Legendák kötődnek a rejtélyes, emberi kéz alkotta alagúthoz.
Az „alagút” bár Szondi nevét viseli, bár a kutatók eddig sem tudták kideríteni, mikor és kik, illetve miért vájták ezt az egy méter széles, embermagasságú járatot a föld gyomrába, amely egy kezdeti 50 méteres egyenes szakasz után többfelé ágazik – többek között a Drégelyvár irányába is – majd a szerteágazó járatok 30-40 méter után összeszűkülnek, és beomlások következtében járhatatlanná válnak. A titokzatos járatrendszerről mindössze annyit tudunk, hogy több száz évvel ezelőtt emberi kéz alkotta, ennek nyomai ma is jól láthatóak a falakon.
Egy helyi legenda szerint ez a járat egykoron Drégely várának titkos alagútja volt, annak ellenére is, hogy az légvonalban 3 kilométerre és 250 méterrel magasabban fekszik. A legenda szerint ezen az alagúton jártak a várvédők a közeli Csitári kereszthez – ahol ma kápolna áll – imádkozni, amely csodatévő kútjával napjainkban is a hívők zarándokhelye. A Szondi-alagút bejáratát vasrács védi a kíváncsiskodóktól, ámbár az évek óta nyitva áll, így bárki beleshet a titokzatos járatba.
Lelkes és amatőr kutatók évtizedekkel ezelőtt nekikezdtek az alagút feltárásának, azonban a pénz és az erő rendre elfogyott. S maradt tovább a rejtély – olvasható az alagút bejáratánál elhelyezett információs táblán. Mint a továbbiakban írják, a járat belső szakaszain nem fedeztek fel kiszélesített termeket, így nem szolgálhattak raktározási célokat. Így kézenfekvő, hogy csupán a közlekedést szolgálták egykoron.
Ugyancsak környékbeli legendák keringnek arról is, hogy az Ipoly túloldalán lévő Ipolyság is összeköttetésben állt a várral, a város kálváriájának tövében lévő alagút, hasadék lehetett a bejárata a „titkos alagútnak”.
Az alagút csodás természeti környezetben található. A magyar – szlovák államhatártól alig pár kilométerre lévő helyet sok felvidéki turista is felkeresi. Az alagúttól túraösvény vezet a várromhoz is.
Drégely-Hont-Csitár – A tsitári kápolna és a kútyika forrás csodás története
Sajnos a kápolna eredete a századok homályába vész. Valószínűleg már a középkorban is állott itt kápolna, sőt egy ősi ének szerint kettő is: „itten két szép kápolna ékesen föl volt rakva, de kívülről már emléke sem vala”. Ez arra utal, hogy a helyet ősidők óta tisztelik, és szent helyként tartják számon.
A közelben található titokzatos „Szondi-alagút” igénybevételével már Drégelyvár lakói és katonái is ide járhattak imádkozni és a szent forrásból meríteni. A Drégely-Hont-Csitár a Börzsöny egyik északi lejtőjén, a csodálatosan szép Kútbereki-völgyben található, a Csitár-patak közelében, Drégelypalánk és Hont települések között. A szájhagyomány szerint már a törökök kiverése utáni időkben is állt itt egy fakereszt a források mellett.
A Mária-kegyhely jellegzetessége a Három Szent Forrás, a Tre Fontána. A forrást a helyiek palócosan csak Kútyikának hívják. A forrás viza évszázadok óta csalogatja ide az embereket, gyógyulást remélve. A három forrást egy helyre gyűjtve, egy ivómedence csapján tudunk vizet venni belőle.
A vak kisfiú csodás gyógyulásának története (a kisfiúnak ma szobra is áll a kápolna kertjében): Sokszor imádkozott itt egy bárányokat terelő uradalmi pásztor, a vakon született fiával együtt. Az imádság mellett hívő lélekkel mosogatta az apa gyermeke szemét a Kutyika vizével, mígnem egy szép napon a gyermek meggyógyult és látni kezdett. Az esetet Balogh Béni, ifjúsági író is feldolgozta 1985-ös novellájában Csitári Kutyika címmel.
A hitetlen földesúr mondája: Nem sokkal az eset után a környék hitetlen földesura béreseinek szeme láttára kivágatta a források közelében lévő keresztfát, mert dühítette őt az itt imádkozó hívek sokasága. A helyiek a tettét szentségtörésnek minősítették, állítólag a földesúr ezt követően néhány napon belül megnyomorodott, megvakult és hamarosan meg is halt. A látogatók ezt követően új keresztet emeltek a forrásnál, majd egy egyszerűbb kápolnát is emeltek itt (ennek ma már csak a fényképe ismert).
A Palócruhás Szűz Mária: Az elbeszélések szerint a vakságból felgyógyult kisfiú faragta később a Magyarok Nagyasszonyának szobrát. A szobor világviszonylatban is egyedi, a fiú a honti asszonyok gyönyörű népviseletébe öltöztetve ábrázolta Szűz Máriát. A szobor még ma is megtalálható a kegyhelyen. A Szűzanya szobrát egy rendkívüli esemény is még érdekesebbé teszi. 1920 előtt ugyanis furcsa módon eltűnt a kápolnából, senki sem tudta, hogy hova lett. Sokan úgy vélték, hogy rosszakarók elégették, vagy ellophatták., de egy helyi asszonyka álomlátomása folytán megtalálták Nagyorosziban egy padlásra földobva. A padlás tulajdonosa szabadkozott, hogy semmi tudomása nem volt a szoborról a padlásán. Mindenesetre, ha már így alakult, a szobrot megtisztították, átfestették, és Drégelypalánkról ünnepélyes keretek között, fúvószenekar kíséretével, úri hintóval visszaszállították a kápolnához.
A Csitárban már 1854-ben 27 „csodálatos gyógyulást” jegyeztek fel, és számos olyan későbbi esetről is tudunk, hogy szembetegek, bénák, némák, gyomorbetegek, idegbajosok stb. gyógyultak meg a Kutyika vizétől. Az ő hálájukat hirdetik a „lourdes-i barlang” falán látható táblák. Napjainkban is sok gyógyulást remélő ember keresi fel a forrást, vizéből nemcsak a zarándokok, de a helyiek is előszeretettel visznek haza.
Az első kápolna – aminek a helyén ma az a „lourdes-i barlang” áll a gyógyultak hálatábláival – egy váci asszonynak köszönhetően épült fel, akinek 1852 nyarán „imádkoztában” megjelent Szűz Mária. Nem sokkal később „ötszáz hitbuzgó aszszony”-nyal tért vissza a Kutyikához, akik a forrás mellé egy kis kápolnát emeltek, amelynek falára egy a kútból kiemelkedő kis leányt, szűz Máriát ábrázolót freskót készítettek.
Az istentiszteleteknek ma otthont adó új kápolna közvetlenül a régi mellé épült. Díszes és meghitt belső terei még a nem hívő kirándulókat is lenyűgözhetik. Ha nem is az áhítatért, a festői környezetért, illetve a hűsítő forrásvízért mindenképp érdemes betérni a kis fakerítéssel körbezárt fenyőfaligetes kertbe.
Ezt követően rengeteg gyógyulásról számoltak be. A környékbeliek mind idejártak imádkozni, búcsút járni, gyógyulást remélve. 1974-ben még öregek tanúskodtak arról, hogy a fákra akasztott botok, mankók és egyéb tárgyak sokaságai hirdették a Szent Szűz csodatévő hatalmát.
A csodás gyógyulásokat 1855-ben egy nyomtatott füzet is feljegyezte, de nevek nélkül. Állítólag itt nyerte vissza a szeme világát egy bizonyos Czibulyáné, egy ipolyvecei evangélikus asszony imádkozás közben; a négyéves honti Gál Gyula 1949-ben itt szólalt meg először, Jézus nevét kiejtve a száján, és itt tette meg az első lépéseit;1975-ben a Szűzanya közbenjárására gyógyult meg két pataki fiú a Mák családból, akik súlyos motoros balesetet szenvedtek. Megannyi márványtábla hirdeti a hálás hívek üzenetét a kegyhelyen.
A Schäffer-kút (vagy Sáferkút) eredete
A vár környékén található forrás nagyon régi, és valószínűleg már Szondi idejében is létezett. A neve német szóból ered. A Börzsönyben található forrás nagyon értékes vízlelőhely. Hűvös, tiszta vizének köszönhetően itt fejlődik ki a foltos szalamandra lárvája.
TUDTAD? A Schäffer szónak két értelmezése is lehetséges:
Schäffer: Intéző, gondnok, gazdatiszt, aki felügyel a gazdaságra. Ez utalhat az érseki uradalom ügyintézőjére is, így akár Szondi Györgyre is, aki 1552-ben nemcsak Drégely várának kapitánya volt, hanem az esztergomi érsekhez tartozó drégelyi érseki uradalom ügyintézője is.
Schäfer: Pásztor, juhász (a német Schaf – ‘juh’ szóból). Bár legtöbb helyen erre a jelentésre szoktak hivatkozni, viszont írásmódját tekintve mégis az első magyarázat tűnik valószínűbbnek.
Töröktábor
A Töröktábor Drégely vára alatt elterülő síkságot/fennsíkot jelöli: ide vertek tábort 1552-ben a török csapatok, Ali budai pasa vezetésével Drégely várának ostroma idején. A tábor a vár alatti, dél/északi irányban kissé lejjebb, a Schäffer-kút fölött található tisztás neve.
A Bég-kútja és a Táborárok
A kút Drégelypalánk és Nagyoroszi között található. A helyi hagyomány szerint Ali basa sátra a Bég-kút helyén állt, és ő ástatta a kutat, innen ered a neve is.
1552 nyarán, amikor Ali basa Drégely várát vette ostrom alá, Nagyoroszit is megszállták a törökök, ittlétük emlékét őrzi a Bég-kútja és a Táborárok megnevezések is.
Török asszony útja
A Börzsöny oldalában vezető a Kámor-hegy közelében fekvő ösvényt Török asszony útjakén is szokták emlegetni. Ugyanis a legenda szerint a nógrádi várat a Drégely várával összekötő úton közlekedtek a török hírvivők, és közülük az egyik nő volt. A helyi emlékezet szerint a török hadsereg futárja egy nő volt, aki híreket vitt Drégely és a Nógrád környéki török alakulatok között, emiatt nevezték el az ösvényt „Török asszony útjának”.
A hírvivő út földrajzilag a Börzsönyben található, Drégelyvár és Kámor vára között vezet, összekötve Nógrádot és Kámort Drégely várával és a Drégely alatti fennsíkkal, melyet „Töröktábornak” is neveznek.
A mondák szerint azonban nem ez volt az egyetlen módja az egyik várból átjutni a másikba, hiszen alagútrendszer is kötötte össze a három várat. A vélekedés minden bizonnyal abból táplálkozik, hogy mindhárom várnak van “barlangja”.
Kámor-hegy – Kámor lovag és a boszorkányok legendái
A Kámor-hegy egy legendákkal övezett hely, több mendemonda is kötődik hozzá. Egyesek szerint a hegynek varázslókhoz és táltosokhoz van köze. Nem kizárt, hogy korábban ilyen mágikus emberek is éltek itt.
Mások szerint itt a középkor elején egy vár állott, a vár urát pedig Kámornak hívták. Kámor egy kegyetlen, gonosz kényúr volt, aki rablóseregével fosztogatta és tartotta rettegésben a környéket. Egy nap a rablólovag szemet vetett egy juhász csodaszép lányára, Ilkára. A lányt erőnek- erejével feleségül is vette, és világraszóló lakodalmat rendezett a várban. A lakodalmon megjelent néhány koldus is, annak reményében, hogy nekik is jut egy kis falat. Kámor lovag azonban, a rá jellemző agresszivitással reagált erre, a katonáit kiküldte korbáccsal, hogy kergessék el ezeket a koldusokat. A legendák szerint a koldusok között volt egy termetes, jó erőben lévő idős asszony, aki az egyik katonától elvette a korbácsot, amivel támadták őket, és több katonát is megölt. A koldusasszony megátkozta Kámort, hogy a születendő gyermeke egész életében magányosan, szegényen bolyongva keresse Kámor várúrnak a kincsét a hegyen. Az átok után a koldusasszony fekete hollóvá változott és elrepült.
Az évek teltek-múltak, és Kámor lovagnak és Ilkának lánygyermeke született, akit Milkának hívtak. Amikor a kislány megszületett a rablólovag úgy döntött, hogy jó útra tér, de már késő volt, mivel gaztetteinek híre a király fülébe is eljutott. A király összeállított egy csapatot, megtámadta és porig rombolta Kámor várát, és elűzte a rablólovagot. Kámor egészen Nyugat-Európáig menekült, ahol zsoldosként szolgált, majd ott is halt meg. Kámor halála után felesége és lánya visszatértek a Börzsönybe, ahol titokban, szegényen éltek. Az anya halála után a lány tovább élt egyedül itt, majd egyszer a fültanúja volt annak, hogy két helybéli arról beszélget, hogy Kámor várúrnak a kincsét keresik, ugyanis, amikor Kámor elmenekült, nem tudta elvinni a kincsét, hanem elásta valahol. Akkoriban a Börzsönyben egy kincskeresési láz uralkodott, többen kutatták Kámor nagyúr kincsét. A Drégely vára alatt található Pénzásás nevű hely is erről kaphatta a nevét. A lány úgy gondolta, hogy ez a kincs őt illeti meg, így ő is elkezdte éjjelente, titokban ásóval és csákánnyal keresni a pénzt. Amikor mégis az emberek észrevették őt, akkor nagy rikácsolással elkergette őket, ezért egy idő után boszorkánynak kezdték őt hívni, és messziről elkerülték őt. Természetesen a kincset Milka sem találta meg, így a koldusasszony átka beteljesült. Egyes elbeszélések szerint Milka szelleme még ma is a környéket járja és a kincset keresi. A történetet részletesen Bajza József Kámor című művében írja meg.
Itt található a Kámori-barlang is, amely egykoron a Kámori-vár része volt, erről szintén sok legenda ismeretes, melyek szerint a sziklaüreg a Drégely várát, Nógrád várát és a Kámor várát összekötő alagútrendszer része. Ezt tartják az egykori pincék bejáratának, és sokan próbáltak itt szerencsét. Állítólag még Drégely várához is indult innen egy járat. Drégely vára innen légvonalban körülbelül 6-7 km-re található.
Egy másik legenda szerint az 1700-as években élt a Kámor-hegyen egy idős asszony, akiről a helyiek úgy tartották, hogy boszorkány. Az asszony mindig elrejtőzött az emberek elől, szellemként élt itt, ezért az emberek úgy gondolták, hogy felkeresik az élenjárót és az ő segítségével kiderítik az igazságot. Fel is jöttek a hegyre az emberek, bezörgettek az öregasszony ajtaján, de mivel az nem jött elő, betörték az ajtaját, és mivel ott senkit nem találtak, felgyújtották a kunyhóját. Később, amikor visszatértek a leégett házhoz, megtalálták a romok között ezt a barlangbejáratot, és arra gondoltak, hogy mivel a holtestét nem találták meg, így ezen keresztül menekülhetett el a boszorkány. A helyiek szerint a kámori boszorkány azóta is járja a Börzsönyt.
A Kámor-hegy oldalában található a Hugó-villa is, mely a helyi elbeszélések szerint egykor a nógrádi híres betyár, Sisa Pista egyik szálláshelyéül is szolgált. Itt található a Kámori rókalyuk, valamint a Csepegő kő barlangja is. A Csepegő-kői barlangot “a magyar tél egyik csodájának” is nevezik. Kietlen környezetének csendjét csupán a sziklapárkány tetejéről aláhulló vízcseppek csepegése töri meg, melyek még a legmelegebb nyári napokban sem apadnak el. Nem nehéz kitalálni, miért kapta a hely a Csepegő-kő elnevezést, valamint azt sem, hogy télen miért érdemes ide látogatni. Állítólag Sisa Pista másik kedvelt menedéke volt ez a barlang. Most népszerű bivak szállás. Falába mélyen beivódott füstszag még a barlang felett is érezhető volt.
A Pénzásás elásott kincsei
A Pénzásás nyereghez is több történet kapcsolódik. Az egyik legenda szerint egy rablólovag, Kámor által elrejtett aranykincs lelőhelye található itt, aki a közeli Kámor-hegyi várból menekülve rejtette el egy vasfazéknyi aranyat itt, amit évszázadokig kerestek a szerencsevadászok, de senki nem talált meg. A történet lett a terület névadója.
Míg más elbeszélések szerint a török időkben a menekülő magyarok (más források szerint törökök) nagy mennyiségű aranyat találtam a Börzsöny patakjaiban a környéken, amit ezen a területen ástak el. Úgy tűnik a történet időről-időre átíródik, mivel később már Sisa Pistához kötötték, aki itt rejtette el összegyűjtött pénzeit.
A Pénzásás Nagyoroszi felé haladva, Drégely vára alatt található. Jelenlegi állapotában egy szép rendezett rét, ahol működő kulcsosház is található, a Pénzásási turistaház.
A Sárkány-törés és a 60 családfő legendája
A Sárkány-törés a Börzsöny északi részén található, a Börzsönyi Kéktúra útvonal mentén – a Drégely-vár közelében, nagyjából 2–4 km-re a vártól. A hely különleges, sziklás, 459 m tengerszint feletti magasságon található, környezetében lévő sziklaalakzatokat, hasadékokat és kisebb „pinceszerű” üregeket foglal magába. A legendák szerint az itt megbúvó sziklaüregeibe talált a török elől menedéket a környék lakossága. A turisták gyakran egy túra során együtt keresik fel Drégely várát és a Sárkány-törést.
A Sárkány-törés sziklás csúcsa a hatalmas kőtömbökkel bármelyik fantasy mese helyszíne is lehetne. Sziklaalakzatai andezites konglomerátumból állnak: ez vulkanikus eredetű kőzet, amelybe különböző törmelék- és kavicsdarabok ágyazódtak. Ez a kőzetféleség a koptatás és kimállás következtében alakította ki a ma látható párkányokat, hasadékokat és üregeket. A felszíni üregek némelyike úgy keletkezett, hogy a vulkáni lávába zárt fatörzsek anyaga mára kioldódott — emiatt látszanak „fatörzs-maradványokra” emlékeztető lyukak és járatok.
A Sárkány-törés képződményei közül a leglátványosabbak a nagy sziklapárkány, a Szúnyogos-barlang, a csőlyuk, a lapos-üreg, a szemüreg és a kisüreg. Ezek közül a szúnyogos a legmélyebb a maga 7,5 méteres hosszával.
A legenda szerint valamikor a 16. században a nógrádi bég lemészárolta Drégely, Hont és a környékbeli falvak 60 családfőjét, mert azok megtagadták az adó beszolgáltatását. Az életben maradt lakosság elmenekült és a Sárkány-töréshez és a hegyoldalnak a barlangjaiba és sziklái közé bújt el. A sziklák alakja egy sárkány hátára és az azon lévő tüskékre emlékeztették a menekülőket, szorongatottságukban úgy remélték, a kősárkány megvédi őket a babonás törököktől.
A helyi emlékezetben élő történetet Raiz Pál, Hont község jegyzője le is írta 1866. január 20-án, mikor egy központi kezdeményezésre összegyűjtötték a települések földrajzi neveit és a hozzájuk fűződő történeteket: „mondatik, hogy Török birtokába eset a kérdéses Vár – ’s akkorba leromboltatott – 60 gazdából álló egyéneket pedig lenyakaztatott – maig azon kő fen áll a mester lak mellett – a melyen le nyakasztattak”. Ugyanõ a Sárkánytörésrõl azt írja, hogy „kivágot Pinczék és üregek, ahol valaha Tataroktol menekezhettek a Magyarok”. Vagyis arra következtethetünk ebből, hogy a helyi lakosság jól ismerte a Sárkány-törést, mint alkalmas búvóhely, ahova nemcsak a törökök, de korábban a tatárok elől is idemenekült és itt bujdosott a környékbeli lakosság.
A Kőember – a kővé változott óriás
A Kőember csúcsa a Börzsöny keleti részén található Drégely várától légvonalban körülbelül 3-4 km-re. Izgalmas neve és pompás panorámája ellenére nem vezet fel jelzett turistaút a Kőember kilátópontjára. A kilátóhely a Börzsöny keleti peremén, meredék letörés tetején helyezkedik el, így a panorámát semmi nem akadályozza. Közvetlenül mellettünk gerincek futnak le a hegység lábához, amelyen túl már a Cserhát lankái hullámoznak.
A Kőember tömbje andezitből épül fel, amely a kiemelkedés hatására felszínre került, így könnyen bányászhatóvá vált. A kilátóponttól északra a mai napig megvannak annak a kőfejtésnek a nyomai, ahonnan drótkötélpályán szállították a kitermelt anyagot Nagyoroszi vasútállomására.
A Kőember minden bizonnyal a hegytető alatt található sziklaoszlopról kapta a nevét, amely távolról emberi fejre emlékeztet. Bizonyos források szerint pogány szertartások helyszíne is lehetett, sőt valószínűleg ők is faraghattak rajta, hogy még emberszerűbbnek tűnjön.
A legenda szerint amikor István királyunk célul tűzte ki a pogány magyarok igaz hitre térítését, akkor a Börzsönyben bujkáló táltoshitű magyarokra úgy csapta le az új hit harcosai, mint a forgószél. A papok a pogányoltárokat szétdúlták, a szent fákat kidöntötték. Ekkor a megriadt tündérek vadludakká váltak és visszamentek Tündérországba, az óriások pedig világgá menekültek és elbujdostak. Az egyikük azonban visszamaradt közülük és kővé változott. A nép ezt az érdekes sziklafigurát a mai napig Kőembernek nevezi.
Az Óriáskő és a drégelyi óriás története
Az ősi történet szerint a vidék már ez emberek és az özönvíz előtt is benépesült volt, az Ipoly árterein mamutok nyájai legelésztek, a Börzsöny hegyeiben pedig óriás termetű emberek tanyáztak. Az egyik ilyen volt a drégelyi óriás, akinek nevét a Drégely várától nyugatra, a harmadik hegyen található Óriáskő is őrzi, melynek közelében egy óriás-padot és két óriás lábnyomot is találtak, mintha egykoron itt egy nagy termetű ember megpihent volna a kőben megörökítve kettős ülepét és alatta 38 centiméteres méretű lábnyomait.
Az úgynevezett „óriás lépésnek” az egykori Hont vármegyében, melyhez korábban Drégelypalánk is tartozott, egészen komoly irodalma van. Az 1800-as években Hőke Lajos történész, régész jegyezte le a vármegyében található óriás lépéseket. A kutató szerint kilenc ilyen óriás lábnyom is van a környéken: Drégely, Palást (2 helyen is), Ipolyság, Ipolyhídvég, Ipolyfödémes, Tesmag (Somos erdő), Selmecbánya (Schüttrisberg) és Újbánya környékén. Ipolyság határában, az oldali szőlőhegyen egy négyzet alakú sziklatáblán van az óriáslépés, ami azonban a többiektől eltérően nem csupasz lábnyom, hanem olyan, mintha valaki egy bő csizmában vagy bocskorban lépett a kőbe, ami akkoriban mintha folyékony halmazállapotú, sár állagú lett volna, az üres lábnyom szélein kiduzzadt a száradó iszap, körbeölelve a lépésnyomot.
A honti hegyekben élő óriásokról több rege is fennmaradt. A drégelyi óriásról szóló legenda szerint egy királyfi járt ezen a vidéken és megpillantott három veszekedő ördögfit. Az ördögfiak az atyjuk által hátrahagyott örökségen veszekedtek, ami egy olyan bocskor volt, amit, ha valaki felhúzott a lábára és azt mondta, hogy „hipp-hopp ott legyek, ahol akarom”, akkor azon nyomban ott is termett. A királyfi azt tanácsolta az ördökfiaknak, hogy egy versennyel döntsék el, hogy kié legyen a lábbeli: „aki elsőként ér futva a közeli hegyhez, azé legyen a csizma” – javasolta a veszekedőknek. Az ördögfiúk egymást lökdösve el is kezdtek szaladni a hegy felé, a királyfi leleményesen kihasználva az alkalmat, felvette a hipp-hopp bocskort a lábára, és már ott sem volt. Így jutott el a honti hegyekhez, ahol óriásokra talált. A fiú hetykén ki is hívta ugróversenyre a drégelyi óriást. Az óriás neki is huzalkodott, Drégelyről az Ipoly 1500 öl széles völgye felett a szemközti dombokra lépett át Ipolyságra, a sági várhegy oldalába, azonban valami varázslat folytán a lábai megsüppedtek. Nyomai még ma is megtalálhatóak mindkét helyen, az ipolysági óriáslépés helyét, amely mellett a királyfi ugrásának talpnyoma is megtalálható, óriások árkának is nevezik. Az ipolyfödémesiek pedig úgy tartják, hogy a drégelyi hegyről egyszer az ő falujukba is átlépett a drégelyi óriás.
Hogy valóban éltek-e a Börzsönyben egykoron óriások, azt nem tudhatjuk. Ennek felderítése a geológusok, régészek és paleontológusok feladata. Mindenesetre Hont és Nógrád vármegyében elég sok földrajzi megnevezés utal rájuk (pl. Óriáskő, óriások árka, Óriások-pihenője), a környék hemzseg az úgynevezett óriáslépésektől, és a helyiek mondavilágában is elevenen élnek az óriások történetei. Ha kedvünk úgy tartja, kíváncsiságból nyomába eredhetünk a hétmérföldes gigászoknak, fanyűvőknek, kőmorzsolóknak, vasgyúróknak, és ha szerencsénk van, még össze is mérhetjük a lábnyomunkat az övékével.
Honti-szakadék – Mamutcsordák és ősmaradványok a Börzsönyben
A turisták által kevésbé ismert észak-börzsönyi táj legizgalmasabb természeti látványossága a Honti-szakadék, amit a környékbeliek csak „szakadásnak” hívnak. Nem véletlen az elnevezés, hiszen a páratlan geológiai helyszín valóban úgy fest, mintha beszakadt volna a hegy oldalába. Az Ős-Ipoly medrének is tartott völgy alsó szakaszán jól megfigyelhető a vegyes kőzettel teli patakmeder, melyben a vízsodrás fehér, szürke és fekete köveket, kavicsokat rendez kis zátonyokba, olykor látványos szimmetrikus formákat is létrehozva.
A kibukkanó rétegsorok a börzsönyi földtörténet legfiatalabb, 15-18 millió éves mementói. Ezek a rétegek azok számára is látványosak és szembetűnőek, akik nem különösebben rajonganak a földtan iránt. Ha pedig a lábunk előtt heverő kagyló vagy csiga lenyomatára lesznek figyelmesek, bizonyosan számukra is izgalmassá válik a szakadék felfedezése. Ahhoz, hogy kagylók vagy csigák maradványaira és lenyomataira bukkanjunk, elég lehajolnunk a földre, és szemügyre venni egy előttünk heverő követ, de még nagyobb sikerrel járunk, ha a patakmederben keresgélünk.
A szakadék alján elterülő homokos agyagrétegben korall, kagyló, többféle csiga és mikroszkopikus foraminiferák találhatók. Valamivel beljebb érve a völgyben, a Honti-szakadék jelképének számító vízesésnél mintegy 15 méter vastag, kemény, sötét, esetenként szenesedett növénymaradványos agyagkőréteg alkotja a szurdok látványos kőlépcsőit. Ebben a sötét kőzetben is látványos kagyló-, csiga- és korallvázak fehérlenek, melyek a tiszta patak vizében még kontrasztosabban látszanak. Ha szerencsénk van, még kőbezárt cápafogat is láthatunk, de a legjellemzőbb tengeri ősmaradvány a kagylók töredezett héja.
„A diluvium jellemző állatjának, a mamutnak, kedves tartózkodási helye volt a vármegye területe. Hatalmas mamutcsordák legelésztek az Ipoly és a Duna völgyében; az ipolymenti nagy mocsarakban jól érezték magukat a szarvasorrúak is. Ezt bizonyítja az a sok csont, a mely a vármegye több helyén került már napvilágra az eroziótól feltárt löszből. Így a honti szakadékból, a melyet Zipser szerint 1793-ban záporeső nyitott meg, temérdek mamut- és rinoczerosz-csont került már elő.” – írja dr. Vitális István, selmeczbányai líceumi tanár, Hont vármegye természeti viszonyai című könyvében.
A Betyár-kút és a híres nógrádi betyár Sisa Pista drégelypalánki kötődése
A Betyár-kút Drégelypalánk és Bernecebaráti határán található a Börzsönyben. Nevét a híres nógrádi betyárról Sisa Pistáról kapta, aki búvóhelyeit a Börzsönyben találta meg, a Drégelypalánkhoz közeli Deszkáspusztán, valamint az Oszlai-árokban, a Betyár-kút környékén.
A környékbeliek úgy tartják, hogy a tanösvénynek helyet adó Oszlai-árok egyike volt Sisa Pista menedékhelyeinek. A közelben tanyázó betyárvezér gyakran oltotta szomját a hűs forrás vizével.
Bernecebaráti területén található a Sisa Pista tanösvény, melynek egyik állomása a Betyár-kút, a tanösvényre Drégelypalánk felől a piros sáv turistajelzésen (5 km) juthatunk el. Sisa Pista, „az utolsó nógrádi betyár” több szállal kötődött a tanösvénynek helyet adó börzsönyi hegyekhez, völgyekhez. A hagyomány szerint cimboráival – a csendőrök elől rejtőzve – gyakran tanyázott az Oszlai-árok nagy sziklaüregében. Úgy tartják, hogy a közeli Deszkáspusztán egy kis háza is volt.
TUDTAD? Sisa Pista több szállal is kötődik Drégelypalánkhoz, a híres betyár mondhatni itt tér jó útra. Sisa 1894-es börtönből való szabadulása után kerül Drégelypalánk környékére, ahol a Nagyorosziban lakó Berchtold Richárd gróf szolgálatába szegődik, mint vadőr. A gróf hatalmas drégelypalánki erdőbirtokán szolgál, ebben az időben Drégelypalánkon lakik. Ez idő tájt köt házasságot az érsekvadkerti Kürtössy Máriával, akinek 13 éves törvénytelen gyermekét, Nándort is a nevére veszi 1908-ban. Ezt követően költöznek Drégelypalánkról Bernecebarátiba, ahol Szokolyi Alajos gróf szolgálatába áll, de mintegy két esztendőn belül, 1910-ben gyomorrákban elhuny.
A Csadó-tanya kincse
Az egykori Csadó-tanya az Ipoly árterén, Ipolyhídvéghez közel, az Ipoly ezen oldalán található. Nevét tulajdonosáról a Csadó családról kapta. A Csadó család megjelenéséről sajnos nem tudunk semmit, a család neve a török kori és a későbbi összeírásokban még nem szerepel. Első ismert tagjait 1865-ből ismerjük. A Drégely Palánk adóközség lakóházainak kivonatában már megjelenik Csadó József, Csadó Ferencné és Csadó Barbara, valamint később 1871-ben Csadó János és Csadó Borbála neve.
A család érkezésére egy legenda ad magyarázatot. E szerint Csadó Ferenc felesége, Hanrich Alojzia egy bécsi származású bárói család sarja, akit a rangon aluli házassága miatt a családja kitagadott, s inkább juttattak neki egy vidéki birtokot. Más forrás úgy tudja, hogy Hanrich Alojzia egy törvényszéki bíró leánya volt, s jóval fiatalabb a férjénél. Az ő révén került a birtok a család tulajdonába. 1871-ben a korabeli forrásokban már találkozunk itt egy vízimalommal is, amelyet az Ipoly egyik mellékága hajtott.
A tanyához több kincs-legenda is fűződik. Az egyik szerint az öreg tanyán, azaz a régi ház romos kőfalai között a család egyik tagja meg is találta az elásott kincset, mikor azonban felbontották a ládát, kiderült, hogy akkorra már elértéktelenedtek a szép számmal előkerült Kossuth-bankók. Mesélik, hogy fehér lett az egész rét a szétdobált bankóktól. Nagy volt a csalódás.
A tanya helyét ma már csak egy homokkőből készült feszület őrzi. Írása mára olvashatatlanná vált, de még dacol az idővel. A környékét alaposan meglyuggatták az építkezésekhez szükséges homok kibányászása érdekében. A legenda szerint ez a feszület is elásott kincs helyét őrzi. A történet azonban arra is biztosítékot talált, hogy ne essék e hely a kincsvadászok áldozatává. A kincset ugyanis tizenhárom macskafejű gyermek őrzi, akik valamennyien ide vannak eltemetve.
TUDTAD? Ma az egykori Csadó-tanya fölötti dombon madárles és madármegfigyelő állomás működik. A nagykiterjedésű mocsaras-tavas terület kimondottan kedvelt helye a vízimadaraknak. Az Ipoly menti természetvédelmi terület lápos-mocsaras vidéke ritka növény- és állatfajokat rejt. A fokozottan védett állatfajok közül ma megtalálható itt a vidra, de több, mint 100 madárfaj is, mint a búbos banka, a jégmadár, vagy a gyurgyalag. A védett terület ma elsősorban vízimadarak (pocgém, szürke gém, nagy kócsag stb.), kétéltűek (leveli- és varangyos békák) élettere és tavaszi áradások esetén egyes halak ívóhelye (harcsa, ponty, csuka, sügér stb.). A gazdag madárállományban olyan különlegességeket is megfigyeltek, mint a bakóscinege, a feketenyakú vöcsök, a bölömbika, a vörös gém, a nyári lúd, a kis vízicsibe, a szürke gém, a nagy kócsag, a fekete gólya és a Finnország nemzeti madara, az 50.000 forint eszmei értékű énekes hattyú.
Bálint József
Felhasznált irodalom:
https://dregelypalank.hu/dregely-vara-az-irodalomban/dregely-vara-az-irodalomban-legendak-mondak
Pajtás, 1958 (12. [13.] évfolyam, 1-52. szám)1958-04-09 / 15. szám
Vasárnap – családi magazin, 1997. július-december (30. évfolyam, 27-53. szám)1997-11-26 / 48. szám
Új Barázda, 1924. augusztus (6. évfolyam, 156-180. szám)1924-08-27 / 176. szám
Nógrád Megyei Hírlap, 1992. július (3. évfolyam, 154-180. szám)1992-07-23 / 173. szám, A kegyhely történetét a balassagyarmati Németh József Krizosztom atya dolgozta fel.
https://wp.hont.hu/index.php/tsitari-kapolna-es-forras-kutyika-maria-kegyhely
https://www.bucsujaras.hu/hont-csitar/hontcsitar.htm
https://www.bucsujaras.hu/hont-csitar/hontcsitar.htm
Végh József: Regék, legendák, történetek Balassagyarmat térségébõl I. rész, 2010.
Pesty Frigyes: Értekezések a Történeti Tudományok köréből 8. kötet (1878-1880), A helynevek és a történelem. (1878)
A Hon, 1869. augusztus (7. évfolyam, 175-199. szám)1869-08-29 / 198. szám, Hőke Lajos írása
Dr. Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai, Hont vármegye és Selmeczbánya (Magyarország vármegyéi és városai, 1906)
Végh József: Fejezetek a Csadó-tanya történetéből – Drégelypalánk hivatalos honlapja