A törökuralomtól napjainkig – Drégelypalánk kis néprajza

Dr. Csáky Károly: Drégelypalánk – Falu az “északi hegyek ölelésében”

A török uralomtól napjainkig – Drégelypalánk kis néprajza

Az 1552-es ostrom után a törökök nem építették újjá a várat, bár Drégelyt több mint négy évtizeden át uralták. Az itt maradt őrség alig száz gyalogosból és valamivel több lovasból állt csupán, ám 1575-ben a nógrád-drégelyi bég a falu temploma körül közel kétezer lovas számára építtetett erős palánkot, amit Új Drégelynek, később pedig Palánknak neveztek. 1593-ban a törökök kiürítették a helységet, s ekkor Nagy Ferenc lévai vicegenerális foglalta el a várat. 1595-re újra meghódolt Drégely a töröknek. 1605-ben Bocskai hadvezére, Rhédey Ferenc foglalta el az erődöt, 1619-ben pedig Bethlen Gáboré a vár. 1649-ben még megerősítették a helyet, de az őrség 1663-ban felgyújtotta és elhagyta a várat.
Az egykor mezővárosként is szereplő Drégely a török után visszaesett a jobbágy-községek jogállásába. Az omladozó vár köveit az esztergomi érseki uradalom gazdasági épületeinek építéséhez használták fel. A lakók robottal tartoztak az érseki uradalomnak, bár annak egy részét pénzzel megválthatták. Palánk lakói mentesültek a robot és tized terhe alól, ehelyett kötelesek voltak kíséretet adni az uradalom számára; végrehajtották a tizedszedést, őrizték a beszedett terményeket, gondoskodtak a postahordásról, stb. Megcsappant a lakosok száma is, megszűnt a falu egykori erős protestáns jellege, hisz az érseki uradalom területén megtiltották a protestánsok lakhatóságát. 1735-ben Palánkra katolikus németeket telepítettek be.
Az 1770-es Urbáriumban is olvashatjuk, hogy “Mivel ennek a Helységnek úgy szólván semmi határja nem vólna, többnyire is az lakosok Mester Emberekből állanának, semminémű paraszti robotot az Uraságnak nem tesznek”. Pénzbeli váltságuk évi 100 forintból állott, ezenkívül “Uraság leveleit valahová szükséges, hordani szokták”, behajtották a “dézsmabeli gabonát” az uraság községeiben stb. Marháikat a földesúr rétjein legeltethették, épületre és tűzre való fát is kaptak, s “bírtak szőlőheggyel” és malommal. A lakók ezenkívül házi kertjeikben dohányt is termesztettek. Az Urbáriumban felsorolt jobbágyok közt egyébként olyan nevekkel találkozhatunk, mint a Révész, Kóváry, Horváth, Fiber, Pleva, Csányi, Juhász, Vimer, Lesák, Molnár, Szepesi, Czilinger, Rajner, Pásztor, Dúló, Ora-vecz, Balog, Vilt, Longmajer, Kovács, Boros, Minich, Czibulka, Borka, Benko, Széles, Bálint, Nagy, Kormosó, Raffaj, Csábrági, Tóth, Csósza, Baltazár, Siller, Fridel, Puskás, Máté, Farkas.

dregelyi_romokA drégelyi romok

1828-ban Drégelynek 975 lakosa volt, 44 jobbágy és 86 zsellérháztartással. Élt még itt ezenkívül 4 iparosmester, 2 csizmadia és 2 ács. Palánkon 524-en laktak, többnyire jobbágyok. A két falu neve 1873-ban már Drégelypalánk alakban szerepel, 1900-ban pedig Drégely-Palánknak írták. 1870-ben 1426 lakost írtak össze. Sajnos, ez a szám 1893-ra 1357-re csökkent. A 9 szlovák és 3 német főn kívül valamennyien magyarok voltak. A zömmel katolikus lakosságon kívül élt még a faluban 38 izraelita és 8 evangélikus is. Drégelypalánk lakosainak száma 1941-ben 1906 volt. Ma közel 1700 fő él a községben, melynek önkormányzatán kívül általános iskolája és óvodája, könyvtára és művelődési háza, kiállítóterme és szép sportpályája, két orvosi rendelője, gyógyszertára és több sikeres vállalkozója van. Nagyobb üzemei közé tartoznak a következők: Szondi Lakatos- és Szerelőipari Szövetkezet, Zentis Drégelyvár Gyümölcsfeldolgozó Kft., Knaus-Tabbert Lakókocsigyár Varrodaüzeme, Globál-Vép Kft. A község infrastruktúrája a csatornahálózat kivételével teljesen kiépített. A közlekedési lehetőségek jók (E-75 nemzetközi főút). Az autóbusz- és vonatjáratok Vác-Budapest és Balassagyarmat irányában jó elérhetőséget biztosítanak. Az idelátogató helyben szállást és jó étkezési lehetőségeket talál. Híres az itteni bogyósgyümölcs-termesztés, bár a termelők egyre nehezebb körülmények közt dolgoznak. Csodálatos a községet körülölelő természet: vannak hegyei, erdei, rétjei, folyói. Különösen nagy távlatok elé nézhet tehát a falusi turizmus, hisz a település gazdag történelmi emlékekkel is bővelkedik.
A Palócföld szóban forgó községe is gazdag népi hagyományokkal rendelkezik. A lakosság fő foglalkozása az állattenyésztés és a növénytermesztés volt. Emel-lett virágzott itt a halászat, s akadt az ősi mesterségeknek is egy-egy tudója, mint például a tetőverésnek, a szénégetésnek, a kosárfonásnak, a molnárkodásnak, a cipő- és ruhakészítésnek stb. A múlt század első évtizedeiben a falu lakosainak 70-80%-át a zsellérek tették ki, akik főleg napszámból, harmadolásból, negyedelésből éltek. A gazdáknak legtöbb 5-10-15 hold földjük volt. Már a 8 holdas gazdák is “jónak számítottak” itt. 25 hold földje az 1940-es években csak Tóth József bírónak volt. A jobb gazdák lovakkal, az 5 hold körüliek ökrökkel dolgoztak. A hercegprímás birtokán dolgozó családok közül a dohányosoknak ment legjobban. A telkes gazdák kapubálványos portáin három sejtő felvidéki háztípusok álltak.

A téli népszokások közül legtovább élt itt is a lucázás. A lucázó fiúk versére még ma is jól emlékeznek. Ez így hangzott:

“Lucát gyöttem köszönteni,
Aggyik kendtek hörpinteni,
Vagy borocskát, vagy pálinkát,
Vagy egypár krajcárkát,
Tojó legyen tyúkjok, lúdjok,
Bornyazzon meg tehenjek,
Csikózzon meg a lovok,
Malacozzonak a disznók,
Szaporodjanak a bárányok.
Ahány cserép, tál, tányér,
Mind maradjon meg,
Egy se törjön össze,
S így heverjenek a tyúkjaik e!”

A múlt század első évtizedeiben még készítettek itt lucaszéket, hogy éjféli misekor megláthassák a “tarajos menyecskéket”, azaz a boszorkányokat.
Karácsony előtt a második világháborúig hordták az iskolás gyermekek az ostyát, ezt a verset mondva: “Világ váltságáért szánt Isten egy ostyát, /Ki értünk a keresztfán áldozati bárány, /Közöttünk is hagyta ostyaszínben magát, /Erről származtatik az ostyahordozás. /Szeplőtelen Szent Szűz drága magzatának, /Születését várjuk a kis Jézuskának. /Nem felejtéséért ezen mély titoknak, /Szíves fogadója legyen az ostyának, /Ez a kívánsága tanító urunknak, /Boldog ünnepeket kíván mindnyájunknak”. Ezt a hagyományt ma is ápolják a faluban.
Karácsony böjtjén hordták a község pásztorai – a kanász, a juhász és a tehénpásztor – az aprószenteket. Virágvasárnap hajtottak kiszét, májusban a “tehetősebbek” állítottak májfát, Szent Ivánkor ugrottak tüzet, Pünkösdkor jártak a királynéval, miközben ezt énekelték: “Imi vagyon, Imi vagyon, /Piros pünkösd napja, /Hónap lészen, hónap lészen, /A második napja. /Pépő, pépő, kukorica pépő, /Pálmesterné lánya, /Jól megfogjad, jól megfogjad, /A lovadnak szíját, /Ne tapossa, ne tapossa, a pünkösdi rózsát!”. A régi szokások közül újra felelevenítették a szüreti felvonulást és az aratási ünnepséget.

nepumukiNepomuki Szent János szobra a patak partján

Gazdag a mélyen hívő közösség vallásos néprajzi anyaga is. Szent János napján körmenettel mentek a Nepomuki szoborhoz, Szentháromságkor a Szentháromság-szoborhoz, Úrnapkor a négy kunyhóhoz, búzaszenteléskor pedig a határba. Nagy-böjtben a Kálvárián végeztek ájtatosságot, működtek a különböző társulatok, s a mai napig végzik a Szentcsalád-járást. Ennek többféle változata is él, s a mai napig fennmaradt például az ajtó előtt felelgetős kopogtatós-ének is.
A falut többször és többen felkeresték a néprajzkutatók közül is. Gyakran gyűjtött itt Manga János, akinek számos drégelypalánki fotója megtalálható a Néprajzi Múzeum Fényképtárában. 1910-ben Györffy István is készített itt néhány felvételt, s vásárolt egy tucat tárgyat a Néprajzi Múzeum részére. 1943-ban az Országos Teleki Pál Portyázás során a Baross Cserkészcsapat regősei végeztek értékes kutatómunkát Palánkon.

szondi_emlekkiallitasRészlet a Szondi-emlékkiállításból (Fő út 22.)

Comments are closed