Karácsony

Karácsony

Karácsony böjtjén az volt a szokás, hogy délig böjtöltünk, senkinek sem volt szabad enni. Délben megterítettük az asztalt fehér terítővel és alája, az asztal közepére helyeztük a háznál található legnagyobb címletű papírpénzt. Az asztalra raktuk azt az ostyát és csutorát, amit a kántor úr küldött ajándékba. Melléje került egy egész kenyér, egy fürt szőlő és egy üveg bor is. Erre azért volt szükség, hogy a családnak egész évben ne legyen pénzgondja és meglegyen a mindennapi betevő falatja.
Az asztal alá még szokás volt szénát, szalmát tenni, azért, hogy egész évre a jószágnak is meglegyen a takarmánya. Némely háznál a széna mellé még kis fűrész és kisbalta is került, annak emlékére, hogy a kis Jézus édesapja, Szent József ács volt.
Az ünnepi ebéd általában savanyú bableves vagy káposztaleves gombával, mákosguba, esetleg túrós lepény volt. Mikor az ebéd elkészült, mindenki helyet foglalt az asztalnál. Keresztvetéssel és imával kezdődött az ebéd, melyet közösen mondott el a család: „Édes Jézus, légy vendégünk, áldd meg, amit adtál nékünk. Ámen.” A családfő szedett először, de mielőtt evett volna, mindenből az első falatkát az asztalra helyezett üres tányérkára tette. Édesanyám összegyűjtötte a morzsákat, amit eltett, és tavasszal elültetett. A legnagyobb csodálatomra virágok lettek belőle. Talán ti is ismeritek: kis, apró, fehér színű „kenyérmorzsikák”. Az ebéd végén nagymamám egy almát annyifelé vágott, ahányan voltunk, és mindenki kapott belőle 1-1 gerezdet. Erre azért volt szükség, hogy ha valaki eltéved a családból, eszébe jusson, hogy kivel ette meg a karácsonyi almát, és megtalálja a hazavezető utat. Az alma mellé raktak egy szakajtó diót. Abból mindenki behunyt szemmel választott egyet. Ha a feltört dió belseje egészséges volt, abból arra következtettek, hogy nem lesz beteg a családtag.
Az ünnepi vacsora is imával kezdődött, majd odamentünk a karácsonyfához, elénekeltük a Mennyből az angyalt, és megpusziltuk egymást. Karácsony éjszakáján a pásztorok a templom előtt voltak. A kondás fújta a kürtöt, csattogtatott az ostorral, a juhász fújta a furulyát.
A pásztorok vesszőhordása is élmény volt számunkra. A juhász házról-házra járt, hóna alatt egy csomó nyírfa-fűzfa vesszővel. Ezután a vesszőkből köténnyel egy vesszőt kellett kihúzni, s ezzel meg kellett verni a pásztort. A pásztor, ahogy ráütöttek, ugrott egyet, hogy úgy ugráljanak az állatok is, hogy beteg ne legyen egy sem. Az éjféli mise után megszűnt a böjt, s mielőtt lefeküdtünk volna, ettünk abból a paradicsomos kolbászból, amit „angyali kolbász”-nak mondtunk. Másnap, karácsony napján nem volt szabad már házhoz menni, mert akkor elvisszük a békességet.
A látogatások napja karácsony másnapja volt, ilyenkor mentünk köszönteni a rokonokat, Istvánokat, Jánosokat. A névnapi köszöntő vers így szólt:

„Dunában úszik egy harcsa, Istvánokat, Jánosokat az Isten sokáig tartsa.
Tartsa, tartsa sokáig, míg a Duna vize nem ér bokáig.”

 Az öregek elbeszélése alapján gyűjtötte: Ragács Imréné

 

Comments are closed