Megjelenés a médiában (2019)
2019.12.07. – Várlexikon – Drégely – A vár rövid története
Veszprém elfoglalása után bizonyossá vált, hogy Ali budai pasa Drégely, Ságot és Gyarmatot kívánja elfoglalni. 1552. július 6-án 8-10000 főnyi haddal indult Drégely felé és körülzáratta a várat. Este a sági őrség parancsnoka jelezte ezt Teuffel lévai főkapitánynak: “Az bassa immáron Dregheol alath vagyon mind algyustul, az néppel siessen Nagyságtok.” Teuffel erősítést kért, de ez nem érkezett meg. Érdekesség, hogy Szondy tisztában volt az esélyeivel. Nem sokkal korábban írta Paksy Jánosnak Komáromba, hogy a várat maximum 4 napig tudja megtartani.
Tovább a teljes cikkre!
2019.08.17. – Concrete Média – Rangos kitüntetést vehetett át hat nógrádi polgármester
Kontrát Károly miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára köztársasági elnöki kitüntetéseket, Életmentő Emlékérmet, valamint belügyminiszteri elismeréseket adott át az állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából, Államalapító Szent István király tiszteletére megrendezett ünnepségen.
A Magyar Arany Érdemkereszt Polgári Tagozatát Adományozták: Drégelypalánk község fejlesztése érdekében végzett közel három évtizedes településvezetői tevékenysége elismeréséül Dombai Gábor úrnak Drégelypalánk község polgármesterének.
2019.07.08. – Nógrád Megyei Hírlap – Szondi György várkapitányának kora elevenedett meg Drégelypalánkon
Drégely várának romjai a nemzeti örökség részét képezik. A véráztatta történelmi falak lábainál 27. alkalommal szerveztek Drégelypalánk lakói múltidéző programsorozatot a Szondi-kultusz ápolására. A hősi csata 467. évfordulójának résztvevői igazi időutazást tehettek.
Tovább a teljes cikkre!
2019.06.15. – Magyar Kurír – A papság prófétai küldetés – Pap- és diakónusszentelést ünnepeltek Esztergomban
Június 15-én, szombaton Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek falunk szülöttjét, Fehér Zoltán diakónust
áldozópappá szentelte az esztergomi bazilikában.
Tovább a teljes cikkre!
2019.06.01. – Nógrád Megyei Hírlap – Zegzugos börzsönyi ösvényeken tekertek
Csaknem másfél évtizedes múltra tekinthet vissza a Sugárkankalin Turisztikai Egyesület kerékpártúrája, amelyre minden év májusában szerte az országból, sőt, még a Felvidékről is érkeznek a bringás tekerés szerelmesei. A kirándulást 2006-ban indította útjára az egyesület.
Tovább a teljes cikkre!
2019.05.29. – Nógrád Megyei Hírlap – Drégelypalánknál épülhet az Ipoly újabb hídja
Kétoldalú megállapodást írt alá egy új Ipoly-híd megépítéséről Drégelypalánk és a szlovákiai Ipolyhídvég között kedden Révkomáromban Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és Érsek Árpád, Szlovákia építésügyi és közlekedési minisztere – írja az MTI.
Tovább a teljes cikkre!
2019.04.04. – Természetjáró – Drégely vára
A Börzsöny északi részén, a Nógrád megyei Drégelypalánk községtől délre, a magyar–szlovák határ közelében egy magányos sziklacsúcson emelkedik Drégely vára. Az erdőségekkel körülvett 444 méteres magaslaton található várromért és a pompás kilátásért megéri felkapaszkodni.
Tovább a teljes cikkre!
2019.03.21. – Nógrád Megyei Hírlap – Drégelypalánkon komoly összefogással lendíthetik fel az idegenforgalmat
Trendek a falusi turizmusban, avagy hogyan csábítsunk vendégeket településünkre címmel szervezett előadást és műhelymunkát a drégelypalánki Sugárkankalin Turisztikai Egyesület a helyi Szondi Kiállítótér és Turisztikai Központban.
Tovább a teljes cikkre!