2017. június 18. – Úrnapi körmenet

2017. június 18. – Úrnapi körmenet

A pünkösdöt követő ünnepünk ÚRNAPJA, az OLTÁRISZENTSÉG ÜNNEPE. A hívek sokaságának kíséretében – a vasárnapi szentmise keretében – Lutheránus Péter atya ünnepélyes menetben hordozta körül az Oltáriszentséget a templom és környéke körül. A hívek (családok, utcák-falurészek képviselői) négy, lombsátorral, virágokkal ékesített oltárt állítottak fel a körmenet útvonala mentén már a kora reggeli órákban. A virágokkal díszített ideiglenes oltároknál rövid szertartást végeztek evangéliumolvasással, énekléssel és áldással. A pap által hordozott Oltáriszentség elé a fehér ruhába öltözött (főként első áldozáshoz járult) kislányok virágszirmot hintettek. A közel 800 éves hagyományra visszatekintő Úrnapja lényege, hogy a kenyér és bor színében Jézus Krisztus velünk, köztünk maradt.

Vissza a képtárba

Comments are closed